Rólunk mondták

Kun Edit

Egy elrontott frizura után kétségbeesésemben, az interneten találtam rá a Szalonra és Veronikára. Azóta sem csalódtam, sőt! Profi anyagok és technika! Egyszóval a LEGJOBB!:)

Somogyi Zoltán

SZOCIOLÓGUS, ÜZLETEMBER, A POLITICAL CAPITAL ÉS MÁS VÁLLALKOZÁSOK TÁRSTULAJDONOSA

Nagyon tisztelem Veronika hozzáállását. Egyszerre az egyik legjobb a szakmájában, de nem akar hatalmas önreklámot, mert az a vendégei elől venné el az időt. Egyszerre munkaadó, ugyanakkor mintát adó, a tudását nap mint nap a gyakorlatban megmutató mesterfodrász. Az meg az én külön szerencsém, hogy beférek a naptárába.

Kelemen Zsolt

Évekig a munkahelyeim közelében jártam fodrászhoz több, de inkább kevesebb sikerrel. Gondoltam egy merészet  és kisfiam iskolája mellett rátaláltam Veronika üzletére. Azóta Botival együtt járunk ide, teljes a siker! Remélem Boti minden évet kétszer jár!:)

Szarka Ildikó

Veronikát 12 évvel ezelőtt ismertem meg. Születésnapi ajándékként kaptam a legjobb barátnőmtől, hogy befizet a Veronikához. Besétáltunk a Zsidró szalonba (és bár addig rengeteg neves, és nem neves fodrász hűtlen vendége voltam) és ő nagyon magasra tette a lécet. Bár két alkalommal megcsaltam, mert ide/oda költözött, de fejvesztve menekültem vissza hozzá. Ő mindig úgy fogadott, mintha mi sem történt volna. Ma már ez meg sem fordul a fejemben, bárhol is van, mert egyszerűen nincs nála jobb fodrász!!!

  • Az egyetlen fodrász volt akinek ha azt mondtam 4-cm-t vágjon, akkor annyit vágott
  • Az egyetlen fodrász volt, aki kép alapján is tökéletesen megcsinálta azt amit kértem. (Ez eddig egyik fodrásznak sem sikerült) Emlékszem Jennifer Aniston frizurát szerettem volna már több éve. Ő azt mondta, hogy szerinte nem annyira illik az arcomhoz, de én annak ellenére azt mondtam nem baj, ő csak csinálja meg. Tökéletes JA frizurát csinált Mondjuk tényleg nem állt jól ahogy megmondta, de én ezt kértem, és ő ezt csinálta.
  • Mérnöki precizitással dolgozik!
  • Minden új technikát elsők között ismer, és alkalmaz. Folyamatosan képzi magát.
  • Kellemes, visszafogott, barátságos, megnyugtató a jelenléte. Emberileg is nagyon szeretem.

Amikor hozzá kerültem váll alatt érő hajam volt, előtte is folyamatosan hosszú hajat szerettem volna, de valahogy az előző fodrászaimnak ezt hiába mondtam, mindig levágták úgy, ahogy ők gondolták.

Ő ajánlott hozzá ápoló termékeket, aminek következtében a leghosszabb hajú vendége vagyok, és ha nem vágná le néha, – most már azért, mert nagyon hosszú -, akkor akár térdig érő hajam is lehetne!!!

Ha kilépek a szalonjából, úgy érzem magam, mint egy Boldog Királynő!!! Ezt valaki már írta előttem, de ez tényleg így van!!!!!

Papp Zsófi

Éveken át kerestem magamnak olyan fodrászt, aki kreatív, jó ötletei vannak, megbízható, pontosan dolgozik és kellemes személyiség. Több kudarcba fulladt próbálkozás (és egy borzalmas tüsi frizura) után rátaláltam Veronikára, akiben mindent megtaláltam, amit kerestem. Az első pillanattól kezdve megvolt az összhang közöttünk és neki köszönhető, hogy végre megnövesztettem a hajamat és megszerettem a természetes göndörségét is. Imádom a hajamat és Veronikát is :) Az már csak ráadás, hogy a szalon gyönyörű, tiszta, vagány és mindig jó a hangulat. A masszázsos hajmosó fotel meg hab a tortán!

Kurucz Franciska

Egy éve járok a Hairlab szalonba Veronikához, aki “csodát” tett a hajammal. Professzionális termékekkel és szakértelemmel törődik a hajammal, és azóta nagyobb magabiztossággal nézek a tükörbe. A Nioxin kezelést ő ajánlotta, mert vékonyszalú hajam van, a kezelés tökéletesen bevált! Fél év után már erős, egészséges a hajam, és olyan dús amilyen még soha nem volt! Ráadásul természetes hullámos lett a hajam, ami külön egy csoda, hisz egyenes szálú hajam volt.

Én csak megköszönni tudom azt a sok jót, amit Veronika a hajammal tett, és azóta mindig várom az alkalmat hogy mehessek hozzá! Egy lelkes rajongó.

Stren Gábor

A férfiak klasszikus modernkori problémáját, a hajhullás kérdését (is) általában a hölgyek közreműködésével szoktuk megoldani. Ezt a gyakorlatot követtem én is. Párom unszolására, kipróbáltam a Nioxin kezelést és használatot, ami gyakorlatilag egy sampon, balzsam és tonic egyveleg. Szakértő kezek segítségével, szinte azonnal látványos változást okozott a fáradt és ritkuló hajamon, ami a rendszeres kezeléssel folyamatosan javult. Ajánlom mindenki számára, aki tenni szeretne ezen a területen is az egészségéért és nyitott a fodrászának a tanácsait elfogadni.

Zoltán Erika

ÉNEKESNŐ

Veronikát 14 évvel ezelőtt ismertem meg épp a legjobbkor, amikor egy számomra addig nagyon jónak hitt fodrász “elfestette” a hajam. Veronika kézbe vette a problémát és laboratóriumi pontossággal, mindent sajátkezűleg végezve, (ami valljuk be őszintén nem jellemző a mai sztárfodrászokra) a lehető legrövidebb időn belül  helyrehozta a mások által elkövetett hibát. Újra lett egészséges, szőke hajam, amit Veronikának köszönhetek :-) Mint ahogy az okos ember nem változtat a jól bevált és működő dolgokon, én sem teszem… Fábián Veronika 4EVER ♡

VAJDA LÁSZLÓ

Hajban nem ismerek tréfát, így 15 éve követem Veronikát, költözzön/vágjon bárhol is!
Hairlab! Több mint fodrászat!
Figyelmesség, trendkövetés, precizitás! Erre esküszöm 15 éve!

MIKROFONFEJ

A Bölcs emberektől tanultam:
Két dolog biztosan nagyon fontos az életben: legyen egy profi és állandó Orvosod és egy jó Ügyvéded. Ha hozzájuk mész nem lehetnek titkaid, kénytelen vagy kitárulkozni és ki vagy szolgáltatva!!!
Egy valakit elfelejtettek…, hogy ki a Fodrász?
Nála nem kötelező semmi, ha akarsz beszélsz, ha nem-nem. Később rájössz, hogy van pszichiátered is, pedig se Te, sem Ő nem akarta.
Ha rossz az Ügyvéded: max. lesittelnek.
Ha rossz az Orvosod: max. keresel egy papot.
Ha a Fodrászod rossz: az aki elszarja a fejedet, ha nem találtad meg az igazit, az szerintem gázosabb, mint az előző kettő!
Képzeld el, hogy egész nap úgy járkálsz, hogy gáz a fejed. Arra még ruhát sem tudsz húzni. Sapkát meg életemben nem hordtam, bár van még a zacskó!
Hát én 15 éve megtaláltam az ötödik elemet!!!
Azóta 10szer váltottam ügyvédet, 20-szor orvost, de Fodrászt egyszer sem!!!
Ő Veronika, nekem csak Veron. Az egész családom rászokott és Ők sem hajlandóak máshova menni. Veron családtag!
Bár ez nem igaz, hogy egyszer sem váltottam, mert képes volt elmenni szülni és ez idő alatt büntető internátusba küldött (egy nagy nevű fodrászhoz).
Azóta sem értem, miért büntetett meg így. Fontosabb neki egy gyermek a fejemnél? Pedig 1 évnél nagyobb tartozásom soha nem volt felé!
15 évvel ezelőtt már ott tartottam, mint az a nagyon kedves Doktornő aki szintén leírta a tapasztalatait.
Szóval a Fodrászod a Mindenek Felett ezt ne felejtsétek el!!!

SZOLYÁK NORBERT

Veronikánál mindig a legutolsó hajvágàs (frizura) a legjobb! A fodrász egy bizalmi állás. 15 éve Ő ennek maximálisan megfelel. Nagy gondban voltam mikor az Alex miatt nem dolgozott. Mindig jó hozzá menni. Remélem Ő lesz az utolsó fodrászom!

KROKOS BARBARA

Amikor Veronikától eljövök, mindig egy istennőnek érzem magam!

DR. F. MÁRIA

Nagyon könnyű annak, akinek jó haja van!!!! Bár az ilyen személy is tud elkeseredetten távozni a fodrászatból. Hát még akkor, ha az embert nem rendelkezik jó minőségű hajkoronával. Én korábban mindig elégedetlenül távoztam a legtöbb helyről, köztük nagyon jó nevű fodrászatokból is, magamban megfogadva, hogy ide soha többet nem jövök vissza. Egyszer gimnazista koromban egy hajvágást követően fogadalmat tettem, hogy 10 évig nem lépek be fodrászatba, és inkább magamnak levágom a hajam. Be szoktam tartani a fogadalmakat- sajnos még akkor is, ha ebbe a 10 évbe egy ballagás- természetesen egy maradandó tablóképpel-, és egy esküvő is beleesett. És akkor, ezelőtt 14 évvel megtörtént a csoda. Fábián Veronika képében. Gyesen voltam a második gyermekemmel. A Zsidró szalonba beléptem, és azt gondoltam, hogy lesz ami lesz, úgysem járok munkába, lássuk mit tud ez a szolid, fiatal lány. Azóta nem vagyok hajlandó máshoz menni. Nagyon magasra tette a mércét. Nem véletlenül mesterfodrász. Még soha sem álltam fel elégedetlenül a székből. Még soha sem láttam tőle elrontott munkát, legyen az tinédzser, vagy idősebb személy. Mindenkinek megtalálja az egyéniségéhez, fejformájához illő frizurát. Folyamatosan képezi magát, tanul. Ő nem egy „fodrász” a sok közül. Nagyon örülök, hogy nem távozik külföldre, ahol hamar felfedeznék, ahol nagyon hamar nagyon jól élne ebből a kivételes, alapos tudásából.

     +36 30 599 9279

         Üzlet telefon

     +36 30 956 9085

         Fábián Veronika

   info@hairlab.hu

        Fábián Veronika

   hairlabbyvf@gmail.com

        E-mail cím
CÍM


1126 Budapest, Dolgos u. 2. 1/A

NYITVATARTÁS


Hétfő - Péntek: 09:00 - 19:00 óráig

Szombat: 09:00 - 15:00 óráig

NYITVATARTÁS - Fábián Veronika


Kedd: 12:00 - 20:00 óráig

Szerda: 09:00 - 15:00 óráig

Csütörtök: 12:00 - 20:00 óráig

Péntek: 09:00 - 15:00 óráig

KÖVESS MINKET!