Fábián Veronika

Fábián Veronika

Mesterfodrász, fodrász szakoktató

 

…hogy mit szeretek igazán?

A munkámat, azt hogy mindennap újat alkothatok, azt, hogy az alkotásomra vendégeimtől azonnal visszajelzést kapok. Azt hogy tanulhatok, taníthatok és láthatom, hogyan lesznek napról-napra magabiztosabbak, ügyesebbek tanítványaim.

Érettségi után szereztem meg Szakmunkás bizonyítványomat 1994-ben Szekszárdon, ahol nagyon jó alapokat kaptam akkori oktatómtól, mesteremtől Nagyné Zsuzsától.
Mivel a szakmának a kreatív részét kerestem már tanulóként elkezdtem versenyekre járni.
Imádtam azt a fajta szabadságot, amit a felkészülésekkor átéltem és átélek azóta is munka közben.

Első üzletemet 1994-ben nyitottam meg Bonyhádon.
A Wella professzionális termékeivel ekkor kötöttem egy életre szóló házasságot.
Nyáron 5 évig Siófokon fontam Afro hajat és cérnát kötöztem a túristák hajába, afrikai stílusban. Ez 2018-tól ismét visszajött a divatba a kifutókon is.

Ezalatt 1994 és 2000 között a pécsi felnőtt fodrász team tagjaként rendszeresen bel- és külföldi versenyeken vettem részt. Sokat köszönhetek volt mesteremnek Rendeczky Lajosnak – egyúttal csapattársaimnak Körző Krisztinának és Wéber Viktornak is -, hogy bíztatott, hitt bennem és sokat és önzetlenül segített a felkészítésben. A versenyeken számos díjat nyertem, melyek közül a legbüszkébb talán az 1999-es Országos Fodrász-Kozmetikus Ipartestület által rendezett versenyen a Koktélfrizura számban elért I. helyezésre vagyok. Azóta is imádok kontyokat készíteni!

Közben 1999-ben mestervizsgát tettem Pécsen. Tanulókat kezdtem oktatni, mert szerettem volna tovább adni tudásomat.

1999. decemberében kerültem a budapesti Zsidró Szalonba. Ez nagy szakmai előrelépés volt számomra, annak ellenére, hogy alkalmazotti státuszba kerültem. Tamással és a Wellás csapattal voltam először Londonban a Salon International kiállításon, ahol a legnagyobb cégek képviseltetik magukat minden évben. London szerelem volt első látásra. Bármerre néztem inspiráló hajakat láttam az utcán, a metrón – mindenhol.

2001-ben a Zsidró Westend szalon üzletvezetője lettem.

Munkám során számos fotózásra, divatbemutatóra, koncertre, tv-s felvételre, újságmegjelenésbe, óriásplakátra készítettem frizurát, mégis úgy éreztem még valami hiányzik az életemből.

Ezért beiratkoztam a Budapesti Műszaki Főiskolára, ahol 3 év után 2006-ban fodrász szakoktató diplomát szereztem.
Szakdolgozatomat a “Vizuális és manuális készségek fejlesztése a hajvágási folyamatokban” témában írtam és azóta ezen készségek fejlesztésére iskolai körülmények között is hivatott lettem.
A dolgozat megírása alatt rájöttem igenis fejleszthető a jobb agyféltekénk, tehát faraghatunk térben jól látó fodrászokat, ha megfelelő fejlesztő gyakorlatokkal, “agytornával” dolgoztatjuk a tanulóinkat. Ennek a témának bővebb kifejtését tervezem, jelenleg is anyagot gyűjtök.

2007-ben a L’Oreal Magyarország felvett színpadi- és oktató fodrásznak, de közbeszólt az élet, megszületett kisfiam és nem tudtam elvállalni ezt a munkát.

Második üzletemet 2013-ban nyitottam meg a Mom parknál, mellyel egy régi-új álmom vált valóra.
A Hairlab számomra a luxus élvezetet, nyugalmat, tisztaságot, precíz munkavégzést, jó csapat hangulatot jelenti. Masszázst, hajkezelést, arcra és karakterre szabott frizurát megkaphatja a vendég, ha ellátogat hozzánk.

A munkámhoz elengedhetetlen a fejlődés, ezért biztosítom munkatársaim és jómagam szakmai továbbképzését, folyamatosan bel- és külföldi tanfolyamok és tréningek során.
Jelenleg a Wella és a Kevin.Murphy Professionális festékeivel és finish termékeivel dolgozunk a szalonban, valamint a Nioxin amerikai termékkel, ami a ritkuló hajra specializálódott. Szalon és otthoni használatra a System Professional presztízs termékeit és a Kevin.Murphy ammóniia, PPD, szulfát (SLS) és parabén mentes csúcsminőségű termékeit ajánlom, melyekről rövid leírást találtok a weboldalunkon (www.hairlab.hu).

     +36 30 599 9279

         Üzlet telefon

     +36 30 956 9085

         Fábián Veronika

   info@hairlab.hu

        Fábián Veronika

   hairlabbyvf@gmail.com

        E-mail cím
CÍM


1126 Budapest, Dolgos u. 2. 1/A

NYITVATARTÁS


Hétfő - Péntek: 09:00 - 19:00 óráig

Szombat: 09:00 - 15:00 óráig

NYITVATARTÁS - Fábián Veronika


Kedd: 12:00 - 20:00 óráig

Szerda: 09:00 - 15:00 óráig

Csütörtök: 12:00 - 20:00 óráig

Péntek: 09:00 - 15:00 óráig

KÖVESS MINKET!